Startpage
Gifts for all order!


Interesting

 

     A férfiak, főleg akik impotensek állandóan igyekeztek elrontani a többiek szexuális örömeit is. Egész könyveket lehetne tele írni a "tisztaság" és a keresztényi könyörület nevében elkövetett atrocitásokról, és az elszenvedett gyötrelmekről. Alig van olyan nemi aktus, amelyet valamikor a történelem folyamán, az emberiség üdvösségének nevében vagy egy isten tiszteletének kedvéért ne kezeltek volna halálos vétekként. Hogy csupán két példát említsünk, a babilóniaiaknál és zuluknál a vérfertőzést halálbüntetéssel sújtották.
   Európában a homoszexuálisokat is hasonló büntetésben részesítették. Amerika bizonyos államaiban manapság halálbüntetés jár szemérem elleni vétségért. Egy ősi zsidótörvény szerint ez a maszturbálásra is vonatkozott. Rómában elevenen égették meg azt a férfit, aki egy vesztaszüzet csábított el. 364-ben Jovien hozta azt a törvényt, mely szerint egy egyházi személy házasságra ösztönzése szintén főbenjáró bűn. És még sorolhatnánk a végtelenségig.
Időnként a törvény nem is helyezett kilátásba halálbüntetést, de a büntetésül kiszabott kínzások olyan mértékűek voltak, hogy számos esetben az illető ott hagyta a fogát. Például a nemi erőszak elkövetőit jog szerint kiherélték. A házasságtörő férfiak, de még inkább a nők orrát, ajkát és fülét vágták le. Ha a kínai császár egyik ágyasát egy eunuch karjaiban találták a legszörnyűbb büntetést kapta. Kitépték a karjait és lábát, illetve kiszúrták a szemét. Utána a nyílt sebekbe, valamint a végbélbe és a vaginába forró ólmot öntöttek. Mindennek ellenére az emberek mindig is megtalálták a módját, hogy szexuális vágyaikat beteljesíthessék, még akkor is, ha ez az életekbe került!



     Mindenféle módszerrel igyekeztek meggátolni a férfiak és a fiúk önkielégítését. Ahol a szép szó nem használt, ott drákói eszközökhöz folyamodtak. A legegyszerűbb megoldás az volt, hogy a fiúk kezét alvás idején hátra kötötték. A "tudósok" a férfiaknak is ajánlották a "kötél könnyebbségét", mely lehetetlenné tette az önkielégítést. Egy bizonyos Milton szerkesztett egy erényövet férfiak számára. S.G. Vogel "Jó tanácsok szülőknek" című könyvében azt javasolja, hogy a fiúk előbőrén egy ezüstszálat kell átfűzni, így minden érintés nagy fájdalommal jár, s megakadályozható az önkielégítés végzése. Egy személy, aki hasonló operációkat hajtott végre fiúkon és férfiakon a követezőket meséli: 

"Megható volt, ahogy az a sok beteg ember alávetette magát az operációnak. Ezt a gyakorlatot én egy nagyvonalú cselekedetté teszem, és mindenkinél alkalmazom az ezüstszálat, aki maszturbál." Amikor egy rakoncátlan beteg eltépi az előbőr ezüstszálat, megkötözték a kezét. Milton javaslatot tett arra is, hogy tegyék mozgásképtelenné a péniszt úgy, hogy bedörzsölik vöröshigannyal. Még 1905-ben is ajánlották a pénisz vagy a hátgerinc tüzes vassal való "kezelését".
A XIX. Század végén egy texasi férfit a legvadabb módon büntették meg azért, mert maszturbált, egyszerűen levágták a péniszét.



     A kutatók - Kinsey-vel az élükön - erőfeszítéseket tettek annak a szögnek a behatárolására, amelyben a hímvessző erekcióban található. Ez a szög minden korosztálynál a vízszintestől alig esik távol. Ez az átlag abból a tényből következik, hogy a fiatalemberek erekciója egy kissé efölött a pont fölött érhető el, míg az idősebbeknél a merevedés valamivel e pont alatt következik be. Egy fiatalember erekcióban lévő pénisze az esetek 15-20 százalékában a vízszintes helyzettől felfelé, kissé több mint 45 fokos szöget zár be. Az ötven év körülieknél a vízszintes a felső határ, ezen a korhatáron túl pedig a hímvessző csupán alább merevedik meg. Az esetek 8-10 százalékában a hímtag olyan peckesen áll, hogy szinte eléri az alhasat, de úgy tűnik, a hímvessző pozíciója semmilye szerepet nem játszik a nemi kapcsolatban.



 

   A kevertneműség, tudományos nevén hermafroditizmus kiemelkedő helyet foglal el a szakirodalomban. Mindemellett a nem szakavatottak nagy része azt sem tudja, hogyan fogjon neki az olvasásnak, mert a szakkifejezéseket képtelen lefordítani és megfejteni. Az ilyen jellegű dokumentumok nagyon nehéz, tényleg érthetetlen nyelven íródtak. De például Slender műve világos és olvasmányos módon közelíti meg a témát. Kiválasztja a neki megfelelő hölgyet, majd hagyja a képzeletbeli narrátort mesélni:
"Nagyon szép lány volt, körülbelül 20 éves, bizonyos szempontból nagyon nőies: szép szemek, puha bőr, szőke haj. Viszont az orra férfiasságát hangsúlyozta. A szája vastag, viszonylag átlagos, de fogai csúnyák voltak. Hatalmas mellkasát csodálatos mellek ékesítették. A térd alatt enyhén ó-lábak, lábikrái túl izmosak voltak. Elsőpillantásra mindkét nem külső jegyeit magán viselte, de sem női, sem férfi jellege nem volt elég fejlett. Pénisze egy 12-14 éves korú kamaszéhoz hasonlított. Látszólag heréi is voltak; a nemi szervek alatt egy pici vagina helyezkedett el, de oly kicsiny, hogy képtelen volt a hímtag vagy bármilyen péniszpótlék befogadására. Nem volt havivérzése, de minden hónapban rosszullétek gyötörték. Mindkét nemmel létesített szexuális kapcsolatot, egy nő simogatásától erekciója lett. De a konfúzió olyan nyilvánvaló volt, hogy szexuális életét teljesen összezavarta.


A cenzúrázatlan kép megtekintéséhez kattints ide!

 



   Halálos szerelem! Kivételes helyzetekben, szélsőséges esetekben a közösülés okozhatja valamelyik partner halálát. A történelem sodrában ismeretes néhány ilyen baleset. Általában úgy vélik, hogy elsősorban a férfiak esnek áldozatul. Ellenben japán dokumentumok elutasítják ezt az álláspontot. 

   Az "édes halál" vagy gokurabo-ojo, számunkra felfoghatatlan módon intenzív szexuális kapcsolattal igyekszik a nő fizikai halálát elérni. A férfi addig "lovagolja" partnerét, míg a halál be nem következik. A muzulmán vallásban azt a férfit, aki kimerültségtől kifulladva kedvese karjában végezte be, a szerelem mártírjának és hősének tekintik. Például a híres Harun al Rachid is holtan rogyott össze a csatamezőn. Pliniusz (i.sz.23-79) szintén egy hasonló esetről számol be írásaiban. Attila, a hunok híres királya (434-453) is könnyűvérú nők társaságában lehelte ki lelkét.
   Három másik híres embernek is hasonló kalandban volt része. Az egyik politikai szerepet töltött be, a másik kormányzott, a harmadik pedig lelkünk üdvösségét ápolgatta. Ezek a tragikus végű történetek talána nyugat történetét is befolyásolták. Először is VIII.Leó pápa, aki 963-965-ig látta el hivatalát, s az "öröm csúcsán" egy roham vitte halálba. Azután Félix Faure, Franciaország köztársasági elnöke 1895-től 1899-ig, aki szintén szívrohamban lelte halálát, miközben szeretőjét a gyönyör csúcsaira juttatta. VII. Ferdinánd (Dánia királya, 1843-1912), akit egy rossz hírű hamburgi negyedben, egy örömlánynál ért el a végzet. Holttestét egy kis piactéren találták meg. Egy másik változat szerint séta közben, hirtelen következett be halála. Csak halála másnapján találtak rá és azonosították be. Amikor túl nagy feneket kerítünk egy kis történetnek...



   Közép-Európában a körülmetélést általában hímnemű gyermekeken alkalmazzák. A zsidó hagyományok törvényerőre emelték ezt a szokást. 

   Kezdetben a fiúk körülmetélését higiénikus okokból végezték el: azokban a sivatagokban, ahol Mózes és népe vándorolt nem volt lehetőség mindennapos tisztálkodásra. De manapság vajon milyen megfontolásból végzik el ezt a beavatkozást nemcsak a fiatal zsidóknál, hanem az észak-amerikai családok kisgyermekeinél is? Pedig már mindenkinek, vagy majd mindenkinek van fürdőszobája. A cirkumcízió általában egy egyszerű kis műtét. A fityma bőrét a hímvessző fölé húzzák és körülvágják. Ez a beavatkozás tehát egyáltalán nem bonyolult, de persze lehet bonyolultabb módon is végrehajtani. Az emberi lángelme nem ismer határokat, ha csonkításról van szó. A körülmetélés legszélsőségesebb formája, amikor a pénisz egészéről leoperálják a bőrt. Az araboknál az eltávolítást az apa jelenlétében végzik el. Sőt, az áldozat jövendőbelijének is jelen kell lennie. A meggyötört fiatalemberek közül minden ötödik meghal, de nem feltétlen fertőzés következtében, hanem saját apja keze által.
   Ha az ifjú fájdalmában kiabálni mer, az apja megöli, mert gyáva, s férfiasságára méltatlan. Ausztráliában, bizonyos primitív törzseknél a péniszt a húgycső mentén felmetszik - mondván, hogy az istenek mindig szomjasak!



   A női nemi szerv talán legtöbbet vitatott része a klitorisz. Manapság is nagy irodalma van. Bizonyos népcsoportoknál ezt a kis erogénzónát egyszerűen eltávolítják. Másoknál csupán a fitymaszerű bőrt vágják le róla. A XVIII-XIX. században, sőt még a XX. században is, a nyugati kultúrkörben a klitorisz tabutéma.

   Mivel a fizikai gyönyörök epicentruma, a testet megvető vallás hatására éppen ettől az örömtől kell a nőket eltiltani. Még egy férjes asszonyt is csak félkatolikusnak vagy félig kurvának tartottak, ha csiklója úgy reagált, ahogyan kellett. Ezét igen kevés megbízható adat áll rendelkezésünkre. Ezekben a századokban igen nagy volt a tudatlanság és az elfojtás, ezért a csikló hosszára vonatkozó adatoknak nyomát sem találjuk.
   Mindamellett az igaznak bizonyul, hogy a klitorisz a péniszhez hasonlóan különböző méreteket ölthet, a alig tapintható gumócskától egészen a péniszhez hasonlítható nagyságrendekig. A orvosi folyóiratokban egy rendkívüli méretű csiklóról írnak, melynek hossza 5 centiméter, merevedéskor 7,5 centiméter. A szexológusok véleménye szerint az 1 centiméternél hosszabb klitorisz a fehérbőrű nőknél elég ritka. A fekete nőknél egyáltalán nem kivételes a 2-3 centiméteres hosszúság.
   Ezekből a tanulmányokból az is kiderül, hogy 300 fekete hölgy közül egynél találtak 7,5 centiméter hosszúságú csiklót. Más beszámolókban szerepel egy 16, sőt egy 25 centimétert is elérő klitorisz. Viszont fennáll a lehetőség, hogy az itt mért klitoriszt összekeverték egy hermafrodita vagy transzszexuális ember péniszével.



   A csoportos szeretkezés vagy "dugás" időnként divatba jön. A közös szexuális játékot régebben orgiának, manapság "lumpolás"-nak nevezik. Újra és újra feltűnnek olyan játékos tevékenységek, melyeket feltétlenül művelnie kell annak, aki lépést akar tartani a korral. A szexualitás olyan idős, mint a világ, tehát a csoportszex is. 

   Bizonyos fanatikus vallási szekták csoportszexre buzdítanak, a szexuális kapcsolatok érzéki tobzódását hirdetik. Ebben a témában a leghíresebb rekordot 1974-ben Los Angeles-ben egy rock koncerten állították fel. A szabdtéri fesztivál megnyitása után két órával két leány - a hippi korszakból - a zenétől teljesen extázisba esett. Mindenféle bevezetés nélkül nekiállt vetkőzni, majd a helyszínen leteperte barátját. A hangulat felforrósodott, az eseményeket szemlélő többi pár a csatlakozással nem késlekedett sokáig, és ez addig folytatódott, míg az egész fesztiválból egy "szabadtéri bordély" lett.
   A rendőrség és a szervezők tehetetlenül álltak a kollektív extázis előtt. volt aki elkezdett számolni, így van néhány számadatunk: 262 pár, 68 háromtagú csoport, 29 négytagú. A szeretkezés zaja elnyomta a muzsikát, pedig az sem halkan szólt. Három óra elteltével még javában folyt minden, amikor a rendőrség elhatározta, hogy közbelép, véget vet az ünnepségnek és eloszlatja a résztvevőket. Ez az őrületes orgia minden kellemes ókori orgián túltett.



Valahogyan megnyugtató, ha az ember megtudja, hogy annak a Casanovaként ismert különös férfinak, aki a keresztségben 1725-ben a Giovanni nevet kapta s 1785-ben kimerültségben halt meg, szintén nem volt mindig rózsaágy a szerelmi élete.

    Noha az általa elcsábított több ezer nő közül csak száztizenhatot neveznek meg az írott visszaemlékezések, egy bizonyosan akad, akinek az esetében még ő is szívesebben vette volna, ha személyét örökre homály fedi. Matalone hercegének elbűvölő kedveséről van szó, a tizenhét éves, szépséges Leonidáról, akit Casanova a hercegnél tett velencei látogatása alkalmával ismert meg.
   A hírhedt szerelmi hőst és kalandort annyira levette a lábáról a kis hölgy lénye, hogy egy addig számára is elképzelhetetlen lépésre szánta el magát: megkérte a herceget, adja vissza Leonida szabadságát, hogy ő maga vehesse el feleségül. A herceg kegyesen beleegyezett a dologba. Feltételezve, hogy Leonida anyja nem tesz ellenvetést, Casanovát már szinte házasnak tekintették. Megállapodtak, hogy a herceg még aznap este megszervezi Casanova és jövendő anyósa között a találkozót. Mikor vacsora előtt szemtől szembe találkoztak a szalonban, Anna Maria Vallati, alighogy rápillantott a férfira, akihez a lánya feleségül készült menni, felsikoltott és elájult. Bizonyára Casanovát tizennyolc évvel azelőtt ugyanúgy elbűvölték anyja bájai, és a kedves Leonida ennek a szenvedélynek élő bizonysága volt. A túlontúl nagy szerelemre gerjedt apa, aki képletesen szólva saját lövésétől sérült meg, ezek szerint arra készült, hogy önnön gyönyörűséges leányát tegye élet- és ágytársává.



   Amikor még a "fehércseléd" otthon serénykedett! Hát igen, ezek az idők, a feminizmus előre törésével elmúltak, megváltoztak a nők és a férfiak is. Casanova vetélytársai betöltik a szerelmes történeteket, és továbbra is a régi módon viselkednek, de egyre több nőnek lesz elege abból, hogy lábtörlőnek, vagy csupán termékenyítésre alkalmas "nőstényként" használják. 

Manapság az uralkodási vágytól szenvedő férfiak elgondolkodnak "hímsoviniszták" mivoltukon, s átértékelik a "gyengébbik nemről" kialakított képzeteket. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell kövezni a fériakat, mivel, Ödipusz-komplexus ide vagy oda, a hibáért a "tudósok" is felelősek. Például az angol Sir William Acton, aki a női szexualitás témáját még a XIX. században is számos közhellyel közelítette meg. Ezek a zavaros elméletek a nőkről, a tisztességes nőkről azt hangoztatták, hogy nincs is szexuális életük, illetve nicsenek szexuális vágyaik. Ezt az eszmét vallotta számos tudósembere is, s ez az Egyház malmára hajtotta a vizet, mivel az Inkvizívió óta ezt a hamis és eltévelyedett képet igyekezett fenntartani.
Többek között ez a bizonyos Acton a következőket írja: "A nők többségét - hála Istennek és nekik - nem izgatja a szex, számukra egyáltalán nem létezik az érzékiség... A nő a saját helyén, a tűzhely mellett marad... egyetlen szenvedélye a gyermekei és férje iránt érzett szeretet. S ezzel be is éri, oda adja magát férjének, de valójában szeretne kibújni a házastársi kötelezettség alól, mely számára csupán kötelező jellegű munka". Ezekkel a provokatív kifejezésekkel Acton igyekezett tagadni a nők szexális örömeit, illetve az élvezet gondolatát. A női szexualitás számára megbotránkoztató jelenség, s csak a szerény körülmények között élő nőknek tulajdonította.



   Ami sok, az sok! Aki kicsapongó életet él, előbb-utóbb megnézheti a következményeket - oh, hányszor előfordul, hogy csodálatos, de veszélyes, sőt halálos kimenetelű a játék.

Az esetek többségében nem ajánlatos a szexuális túlterhelés, ami nem zárja ki a fantázia használatát, okos ember érti... Ennek ellenére nem zárható ki az ájulás, szívroham veszélye sem. Némelyek szexuális étvágya nem ismer határokat, de a falánkok időnként túlbecsülik képességeiket. Nagyon hamar megvan a baleset!
   Talán emlékszünk még rá, hogy 20 évvel ezelőtt pert indítottak a hollywoodi színész, "Fatty, minden áron" ellen. Fatty hatalmas hústorony volt, méretei nem tették lehetővé, hogy hagyományos módon elégítse ki partnereit. Ez perverzitását csak egyre növelte, abban lelte örömét, hogy szeretői vaginájába a legkülönbözőbb tárgyakat helyezte fel, üveget, gyümölcsöket, zöldségeket, határt nem ismerve... Egészen addig, míg egy napon az egyik hölgy vaginájában eltört egy üveg, A szerencsétlen áldozat belehalt sérüléseibe. Hozzá kell tenni, hogy ez az eset, bár elég rosszul végződött, az "isteni" márki de Sade hőstetteihez képest, a perverziók és a kegyetlenségek skáláján mindössze egy kis tüskének számítana.
   Leszámítva az olyan eseteket, amikor a másik ember testi vagy lelki gyötrése (pl.megkötözése), szenvedésének látványa okoz erotikus kielégülést, a szerelem nem forog veszélyben. De félre téve a tréfát, egy kunniligváció is járhat jóvátehetetlen következményekkel. Ha a női nemi szervek szájjal való izgatása közben a hüvely megtelik levegővel, légembólia léphet fel.
A fentiekben leírt információknak nem az a szándékuk, hogy bárkit eltérítsenek a rendhagyó szexualitástól.



   Egyáltalán nem ritkaság, hogy egy fiúgyermek két pénisszel jön a világra. Az esetek többségében azonnali sebészeti beavatkozással helyreállítják a normális állapotot. A születést követő pillanatokban, még mielőtt az anyuka észrevenné, eltávolítják a "kis majomfarkat" a gyermek hátának alsó tájékáról. A két pénisszel született fiúgyermeknél kétféle elrendezés lehetséges: a péniszek egymás mellett, vagy egymás felett helyezkednek el. A difallosz esetek nagy részénél csak az egyik szervben van húgycső. 

   Viszont korábbi szakorvosi feljegyzésekben szerepel egy olyan férfi esete, aki mindkét hímtagjával képes volt vizelni és ejakulálni. Néha az is előfordul, hogy az igazi hímtag mellett egy péniszhez hasonlatos kinövés keletkezik. Anatómiailag azonban semmi köze a hímvesszőhöz.
A mai napig még nincs tudomásunk három pénisszel rendelkező egyénről.



Napóleonnak mindössze két felesége volt, de nővérénél sokkal kevesebb metresze - valószínűleg negyvennél nem több - életének ötvenegy éve alatt. Első felesége, a hírhedt Joséphine de Beauharnais férjhezmenetelekor harminckét éves, és a világ dolgaiban megedzett nő volt. Eseménydús nászéjszakájukat nem mondhatták tökéletesen kielégítőnek.

    A szerencsétlenség Joséphine kedves ölebének alakjában szakadt rájuk. Fortuné azt hitte, hogy asszonyát megtámadja a meztelen Napóleon, azonmód felugrott a nászágyba, és pont akkor harapta meg, amikor élni akart frissen szerzett férji jogaival, így hát sikeresen lelohasztotta szenvedélyét.
   Napóleonnak és Joséphine-nek nem volt gyermekük, de annak ellenére, hogy a nő semmibe vette - kedvenc szavajárása az volt, hogy "Bonaparte est bon á rein", vagyis semmire se jó-, Napóleon nem volt impotens.
Leginkább szeretett kedvesétől, Maria Walewskától gyermeke született, és törvényes utóda második feleségétől, a Habsburg-házbeli Mária Lujzától. Mikor Napóleon feleségül vette, a hercegnő tökéletesen ártatlan volt: azelőtt nemhogy meztelen férfit nem látott, de még azt sem engedték meg neki, hogy rápillantson egy meztelen állatra.
   Napóleon császárt az utolsó szexuális megaláztatás halála után százötven évvel érte: 1972-ben egy inch (2,5cm) hosszúságú hímvesszőjét aukcióba bocsátották Christie-nél Londonban, de a híres testrész nem kelt el a kikiáltási árért.



   A szerelem és az erotikus játékok nincsenek életkorhoz kötve.

"Ha az ekevasat állandóan élezik, nem rozsdásodik be soha!" Ez a német köznyelvben használatos mondás egy általános igazságot támaszt alá, mely szerint egy életerős, ereje tejében lévő férfi egészen sírig megőrizheti férfiasságát, ha az impotencia okait teljesen legyőzi. Amennyiben egy negyven év körüli férfi nemi szerve működésképtelen, ez valóban annak köszönhetőŠ, hogy nem veszi eléggé igénybe, s így fokozatosan elsorvad. Nem kopik el, ha használjuk! A férfiak és a nők általában 80-90 éves korukig aktív szexuális életet folytathatnak. Kinsey munkája szerint a férfiak 60%-a 80éves korára impotens lesz.
   A szexológus elmeséli egy tekintélyes korú fekete házaspár történetét, a hölgy 90 éves, a férj 88, s nemi életük rendszeres, illetve örömteli. Az idős férfiak impotenciáját általában a stimuláció hiánya okozza. A vágy elhal, ha nem bontakozhat ki. Azonban végzetes következményekkel járhat, ha egy öregembert egészen a kielégülésig felizgatnak. De melyik fél vágyik ennél szebb halálra?



   Egy férfi értékét, szexuális képességeit gyakran aszerint állapítják meg, hogy adott idő alatt hány orgazmusra képes. Közvélemény szerint minél jobb teljesítményt ér el, annál jobban becsben tartják. Mindamellett azoknak a férfiaknak, akik ragaszkodnak az ilyenfajta teljesítményekhez, tisztában kell lenniük azzal, hogy egy kamasz fiú messze lekörözné őket ebben a versenyben. Ezt a híres szexológus, Kinsey fiatalembereken végzett vizsgálatai is határozottan igazolják. A csoportból 81 alanynak volt orgazmusa; közülük 17-nek kétszer; 42-nek három, négy vagy öt sorozatos orgazmusa volt; 30-nak sikerült tízszer egymás után eljutni a csúcspontra, és 12 ifjúnak sikerült tíznél több egymás utáni orgazmust elérni. Egy tizenegy hónapos gyermeknek 38 perc alatt tizennégy orgazmusa volt. Egy 14 éves fiú négy óra alatt 11 orgazmusra képes, stb. 

   E vizsgálatok kapcsán számol be Kinsey annak a férfinek az esetéről, akinek 30 éven át napi 3 orgazmusa volt, s egy másikról, aki rendszeresen heti 33 orgazmusra volt képes. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy az a férfi, aki képes ellenőrzése alatt tartani sperma hozamát, sokkal nagyobb számú orgazmust érhet el. Mindamellett mindenkinek tudnia kell, mint bármilyen más területen, hogy számára mi a kedvezőbb. Van aki azon a véleményen van, hogy heti három alkalommal egy fergeteges és élvezetes orgazmus sokkal többet ér, mint az óránként háromszori, bágyatag kéjérzet.


   Mi már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy manapság létezik-e még a fent leírtakhoz hasonló férfi???



   A férfiak nagy többsége - tudományos felmérések szerint több, mint a fele - panaszkodik, hogy az átlagosnál kisebb a pénisze. A szaklapokban a szexuális tanácsok rovatában, és a "Forduljon Dr.Hogyishívjákhoz" hasábjain állandóan visszatérő téma a nyugtalan olvasók felvilágosítása. A válaszokban vigasztalásként természetesen azt a tényt hangsúlyozzák, hogy egyáltalán nem létezik "átlagos pénisz".

   Manapság a szakértők igyekeznek helytállóbb érveket találni. Sőt, ismeretessé vált a legkisebb pénisz pontos mérete is. A legaggályoskodóbbak egyszer s mindenkorra megnyugodhatnak: az orvosok több vizsgálati alanynál is olyan kis méretű hímtagot találtak, hogy a jelenséget "mikropénisz" elnevezéssel illették. A Kinsey által vezetett csoport kutatásaiban a legkisebb pénisz 2,5 ccentiméteres volt. Orvosi folyóiratokban 1 (!) centiméter hosszúságú, nemzőképes hímtagról is találhatunk leírásokat.
   Figyelemre méltó, hogy néhány nő klitorisz-mérete ezt jóval felülmúlja. Az is előfordulhat, hogy egyes péniszek még az 1 centimétert sem érik el, ennek születési rendellenesség (kongeniális hípoplasis) az oka. Ebben az esetben valójában nincs is pénisz, fallikus kinövés. Sőt, a makk közvetlenül az alhason található. Egy másik sajátos esetről is beszélhetünk, amikor a vizsgálati alany pénisze 1 centiméternél rövidebb, ennyire növekedett meg, de normálisan működik. Érdekes, hogy a beteg heréi és a másodlagos nem jelleg fejlettsége nem tér el a normálistól.



   Franciaországban az orgazmust néha "kishalál"-nak szokták nevezni. Minden kultúrának megvan a saját metaforája az élvezetek jelölésére. Régebben előfordult, hogy a nők orgazmusát görcsölésnek tekintették. Néhány orvos összekeverte az epilepsziás roham kísérő jelenségeivel. 

   Kr.e.420-ban a boldogságot hirdető Démokritosz is így írja le. A II. és III. században Alexandriai Kelemen is hasonlóképpen vélekedett. Kinsey megemlíti, hogy a legfrissebb orvosi szaklapok egyikében az áll, hogy az erekció és az ejakuláció epilepsziás tünetek.



   Időszámításunk kezdete tájékán, egy kínai taoista írta meg a "Yu Mi Chueh" avagy "Jade szobájának titkos jelei" című könyvet.

   Ebben a műben részletes útmutatót találunk arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a női arc formájából, csontozatából következtetni az illető hölgy érzékiségére. "Egy kis ajkú, rövid ujjú hölgy szerelmének kapuja elég lapos. Könnyű kielégíteni... A vastag, telt szájú hölgyeké vendégszerető vagináról tanúskodik... Ha szemei vonzóak, a szintén arra utal, hogy a szerelmben is mély... Ha egy nő tekintete csillogó, nagy lángoló szemei vannak, szerelmének kapuja szűk, de belül tágas..." - így látja a kézikönyv.
   Érdekes megfigyelni, hogy néhány ezek közül a gondolatok közül ma is érvényben van, ha női érzékiségről vagy a férfiak érzéki kisugárzásáról esik szó. Azt ismesélik, hogy a férfiak "fügyi" méretét gyakran az orrukról lehet megállapítani.



   A közeli vérrokonságban levő személyek közötti szexuális kapcsolatot országaink törvényei ma már tiltják.

Az ókorban a római törvények vérfertőzés esetén igen komoly büntetést szabtak ki. A köztársaság első éveiben öngyilkosságra kötelezték azt, aki incestus vétkében bűnösnek találtatott Az i.e.I. században a Capitolium dél-nyugati felén található Tarpein (Róma hét dombja közül az egyik) szikláról vetették le őket. I.Nagy Konstantin római császár (280-337) halálra ítélte őket. I.Nagy Theodosius (347-395), aki a Római Birodalom államvallásává tette a katolikus vallást, máglyán égette el őket. Viszont a mentális zavarokkal küzdő Caligla (12-41) saját húgát, az ifjabb Agripinát vette feleségül. Az utóbbi nagyon ambíciózus volt, harmadik házasságát nagybátyjával, claudius-szal kötötte, s közös gyermeküket Nerót trónra juttatta.




     Ez a cím Kleopátrát illeti meg. A felláció gyönyöreit számos férfivel kipróbálta. A hírneves szerető szépségéről és bájairól az egész világ áradozott. A végzet asszonyának hatalma olyan nagy volt, mint hírneve. Ez a vamp állandóan terrorizálta féltékeny politikai ellenfeleit, akiket teljesen elbűvölt, s a következő gúnynevekkel illették: "mohón faló", "vastag szájú", Cheilon, azaz "húsos ajkú". Mintha csak ráöntötték volna ezeket a csúfneveket, ugyanis azt mesélik, hogy a Nílus királynője abban az időben, amikor még jó kapcsolatban állt a rómaiakkal, egyetlen éjszaka leforgása alatt száz patríciust elégített ki szájával.



     A Vénusz-domb tájékán igen változatos a tájkép. A "hepehupás" felszínen a fanszőrzet domborműként tárul elénk, melynek sűrĂűsége egyénenként változik. A nők egy része nyár elején leborotválja túlságosan dús fanszőrzetét. Ennek esztétikai okai vannak, elképzelhetetlen számunkra, hogy a strandon a bikiniből kikandikáljanak a szőrszálak. Egy angol orvos azt állítja, hogy betegei között volt egy hölgy, akinek olyan hosszú volt a fanszőrzete, hogy körbe tudta tekerni vele a derekát,, illetve képes volt a vállán átvetni. Hiúság vagy csak egy fantáziáló orvosi mese, ki tudja? Végül is már elég régóta ismerünk olyan hajszeszeket, amelyek képesek megállítani a szőrzetek növekedését. Egy másik, szintén Angliából származó anekdota szerint, egy hölgy fanszőrzete egészen a térdéig ért.



| | | | | | |
Cart
PayPal Verified
Availability
Item available
Available soon
My Favourite
Special offers New Products Vibrators Exclusive vibrators Smile Close2You NatureSkin Waver - hullám Lelo Joystick Vibe therapy We-Vibe vibrators Real form Pearl-vibrators Silicone & Jelly Latex Classic G-spot & prostate Special vibes Sex toys, vibrators Felcsatolható játékszerek Dildos Realistic Jelly, silicone & rubber Acryl & glass Specials & Strap-on Extra Pumps Women extra For Men + Love Dolls Foreplay Toys for womans Loveballs Balls with vibrator Clit strap-on Clit turn-on Love-Packages Specials with vibro Best packages Analsex With vibra Pearl-sensual Without vibra For P(rostata)-spot Extreme erotic Handcuff, bondage Chains, clamps Masks, balls Swinging sex, sex machine, dance bar Electro-sex Medical Wips PVC sheet, candle Batteries, Care Products Batterys Hygiene Intim razor Sexclarity, tampons Toys for mans Sex dolls With vibration Tenga Cockrings Erection ring Penis sleve Best penis Without vibration Clothes & fashion For Women G-strings Bra Sets Fashion Wear Bodies Catsuits Babydoll sets Hosiery Corsetry Party Dresses, Skirts Tops, Sexy Dresses Sexy Costume Accessory For Men Slips, strings Pants & Boxer Shirts & Bodies Gag Product Skirt & Stockings Shoes Drugstore Pheromons Pheromon for Women Pheromon for Men Love Enhancers Drops, Pills Clit-creme Erection-creme Massage Oils Oils Gel Lubricants Medical gel With Aromas For Analsex Silicone More pleasure Longer sex Spray Cremes Sex cosmetics Condoms Aromatic Specials Erection Extra size Extra Pleasure Party & Fun - Erotic Party Supplies Jewelry Sexy candys Lingerie Sugar - Candy Fun-shop Kitchen Living room Sink Office For Friends Sexy Games Wigs Doll gag Hypoallergen products Special condoms 100% silicones Special glas Fetish-Fashion Lack for Women Dresses Bustier, Corsets Tops, skirts Lingerie Lack for Men Latex for Women Latex for Men Leather for Women Leather for Men Grooming articles



Contact us: click here!
© Erotikashow.hu, Minden jog fenntartva